Házi felvágott glutén-tej-adalékmentesen

hazi-felvagott-sonkapressel-kep-1hazi-felvagott-sonkapressel-kep-tt(Hozzávalók és tápértékei: klikk a táblázatra)

Elkészítés:

  • 1 dl vizet felforralunk, sót és cukrot felolvasztjuk. Hagyjuk kihűlni
  • fokhagymagerezdeket pucoljuk, elkaparjuk (vagy fokhagymaprésen átnyomjuk). A vízben elkeverjük.
  • Darált hús felét botmixerrel (vagy késes aprítóval) pépesítjük
  • Keverőtálba a húspéphez keverjük a darálthust, a kihűlt fokhagymás vizet, őrölt borsot és kézzel alaposan átgyúrjuk
  • frissentarto fóliával letakarjuk, egy éjszakát hideg helyen (hűtőben) pihentetjük.
  • A fűszeres húst sonkaprésbe töltjük (kanalanként lelapítgatva, hogy szorosan kitöltse a formát), lezárjuk.
  • Magasfalu fazékba helyezzük. Feltöltjük annyi vízzel (a sonkaprésbe való töltésnél figyeljük meg meddig ér a hús)  hogy magasabban álljon, mint a hús szintje.
  • Felforraljuk a vizet, majd főzzük  3 óra hosszat. A készülékhez tartozó termosztát jelzi az egyes húsfajták abálási idejét, hőfokát.
  • amikor elkészült, a sonkaprést folyó hideg víz alatt lehűtjük, lecsavarjuk a tetejét, vizet leöntjük, sonkát kiszedjük és tálra rakjuk
  • hűtőben pihentetjük 1 napig.

Megjegyzés:

  • ízletes, garantáltan mindenmentes, húsból készült
  • a kész felvágott ha pihen egy éjszakát a hűtőben, másnap már vékonyan szeletelhető
  • füstölhetjük is, különlegesen finom lesz
  • a felvágott készítéséhez Szynkowar sonkaprést használtam
  • a füstöléshez Smoke Oven Deluxe halfüstölőt és tölgyfa forgácsot használtam

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

DrakulaDrink gluténmentes vegán

gm-lm-f1-drakula-drinkgm-lm-f1-drakula-drink-tt

Elkészítés:

  • turmixgépbe tesszük a meggypépet (vagy fagyasztott meggyet, vagy bármilyen piros húsú gyümölcsöt)
  • felöntjük ízlés szerint 1-1,5 dl vízzel (vagy piros színű gyümölcslével)
  • hozzáadunk 1 adag (2 EK ) Herbalife gluténmentes Kiegyensúlyozott  táplálékot.
  • összeturmixoljuk

Megjegyzés:

  • Tartani akarod a formádat?  Ideális reggeli, ebéd, vacsora, jó minőségű tápanyagokkal látja el a szervezetet ⇒ Reggeli
  • Fogyni akarsz? Könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott súlycsökkentő tervbe ⇒ Formabontó megoldások
  • Nincs időd enni? 3 perc alatt tápanyagban gazdag, étkezést helyettesítő shake készíthető, ami még egy  rohanó életvitel mellett is megoldást jelent
  • igazi ízkavalkád, ahol az aromás  gyümölcsök találkoznak a Herbalife Formula 1 vanília ízével.
  • a napi 5-7 adag zöldség-gyümölcsből 1 adag kipipálva ⇒ Téli Ötkarikás Játékok
  • Edzés után tápanyag gazdag vegán fehérjeshaket innál?
  • További shake receptek

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Csokipuding gluténmentes vegán

gm-lm-csokipuding-rizstejjel-kep-2gm-lm-csokipuding-rizstejjel-tt

Elkészítés

  • egy csomag vanília ízű pudingport elvegyítünk 1 EK cukorral(vagy édesítővel) , kakaóporral.
  • csomómentesre kikeverjük néhány kanál natur rizstejjel.
  • folytonos keverés mellett hozzáöntjük a többi növényi tejet.
  • felfőzzük folyamatos kevergetés mellett
  • még melegen poharakba, formákba öntjük
  • hagyjuk kifűlni.

Megjegyzés

  • egyszerű, könnyű, elronthatatlan
  • így készíthetsz kevesebb mint 100 Forintbol 1,5 liter rizstejet otthon RECEPT ITT
  • rágni sem kell, így beilleszthető egy DentalDietás étrendbe is egy hosszadalmasabb fogászati kezelés idején (értelemszerűen ha gyümölccsel tálaljuk, a gyümölcsöt pürésítjük)

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Rizskoch (rizsfelfújt) glutén és tejmentesen

rizsfelfujt-sutes-utanrizsfelfujt-tt

Házi rizstej készítésénél megmaradó rizstörmelék újra hasznosítása. Házi natur rizstej készítésének RECEPTJE ITT

Rizstejberizs elkészítése

  • maradék rizstörmeléket 5 dl frissen készített natur rizstejjel elkeverjük, hozzáadunk 100 g cukrot, 1 citrom reszelt héját, és 50 g növényi margarint
  • lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett felfőzzük
  • levesszük a tűzről, fedővel letakarjuk, így hagyjuk kihűlni rizsfelfujt-tejberizs

Rizskoch készítése

  • tojásokat szétválasztjuk külön-külön keverőtálba
  • tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük
  • tojássárgákat 100 g cukorral krémesre keverjük
  • a kihűlt rizstejberizshez először hozzákeverjük a sárga tojáskrémet, majd óvatosan a fehérjehabot
  • 18×30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát, tepsit rázogatva elegyengetjük rizsfelfujt-sutes-elott
  • sütés 180 fokon tűpróbáig, kb 30 perc (sütőfüggő)
  • tepsiben hagyjuk kihűlni

Megjegyzés

  • egyszerű, könnyű, elronthatatlan sütemény
  • tálalhatjuk krémekkel, lekvárra, friss gyümölccsel, csak a képzelet szab határt
  • 6 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrva desszertté is alakíthatjuk Ötletek ITT
  • DentalDietás étrendbe is beilleszthető, hiszen annyira puha, hogy még rágni sem kell

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Zöldbabfőzelék rozmaringos sült csirkével DentalDieta modra

gm-lm-magyaros-zoldbabfozelekgm-lm-magyaros-zoldbabfozelek-dd-tt

Magyaros zöldbabfőzelék elkészítése

  • 1 kg pucolt, vágott zöldbabot felteszünk főni kb 2-2,5 dl vízben. Fedő alatt hamarabb kész, kevesebb energiát fogyaszt.
  • Amikor forr a víz, kislángra visszavesszük, roppanósra főzzük. Ízlés szerint fűszerezzük. Én csak sózom.
  • Rántást készítünk : kevés olajat hevítünk, rizslisztet megfuttatjuk, egy jó csokor friss, apróra vágott petrezselymet megdinsztelünk rajta. Mokkáskanál pirospaprikával megszórjuk. Folytonos kavarás mellett hideg vizet öntünk a rántásba, majd a zöldbabra öntjük.
  • Néhány percig kavargatva készre főzzük.

Rozmaringos-fokhagymás csirkecomb elkészítése

  • csirkecombot besózzuk,
  • forró olajon körbe pirosra sütjük
  • kevés vizet öntünk alá és fűszerezzük: friss vagy őrölt rozmaringgal, 2-3 gerezd fokhagymával. Mellédobunk egy zöldpaprikát és egy kis fej hagymát.
  • fedő alatt kislángon puhára pároljuk

Átalakítás DentalDieta módra gm-lm-magyaros-zoldbabfozelek-dd-kep

  • főzeléket késes aprítóval, vagy botmixerrel pürésítjük
  • a sült húst lebőrözzük, csontot eltávolítjuk, ledaráljuk vagy késes aprítóval pürésítjük

Megjegyzés

  • érdemes külön-külön nagyobb mennyiséget készíteni, külön-külön jól bírja a fagyasztást
  • a főzelékek glutén és tejmentesen készítve változatossá tehetik a DentalDietás étrendünket. További ötletek, receptek ITT

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Vaníliapuding gluténmentes vegán

gm-lm-vaniliapuding-kokusztejjel

Elkészítés:

  • pudingport elkeverjük a cukorral (vagy édesítővel), majd csomómentesen elkeverjük kevés kókusztejjel.
  • kevergetve hozzáöntjük a többi kókusztejet.
  • felfőzzük
  • tányérokba adagoljuk, lehűtjük

Megjegyzés

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Rizses csirke DentalDieta módra glutén és tejmentesen

gm-lm-rizses-csirke-dentaldieta-modragm-lm-rizses-csirke-dentaldieta-modra-tt

Elkészítés

  • fehér rizses húst készítünk RECEPTJE ITT
  • egy adagból kiszemezzük a husikát, késes aprítóval pépesítjük, majd hozzákeverjük a rizshez. Tálalhatjuk is.

Megjegyzés

  • alternatív megoldás, ha a csirkehúst lebőrözzük, kifilézzük (ebből nagyon finom leves készíthető), majd ledaráljuk. Ebből készítjük a „pörköltet”. Ha nagyobb mennyiséget készítünk , kis adagokban lefagyasztható.

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Szerecsendiós shake gluténmentes vegán

gm-lm-f1-granadai-szerecsendios-shake-kep-1gm-lm-f1-granadai-szerecsendios-shake-tt

Elkészítés:

Megjegyzés:

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Mézes tökszem glutén-,tej-és tojásmentesen

mezes-tokszem-sutes-utanmezes-tokszem-tt

Elkészítés

  • maradék sült tök belsejét villával összetörjük
  • keverőtálban a liszteket elvegyítjük a fűszerekkel, szódabikarbónával
  • liszthez adjuk a sütőtökpürét, mézet, felmelegített kókuszkrémet
  • kézzel összedolgozzuk  a tésztát
  • rizsliszttel beszórt nyújtólapon átgyúrjuk, rúddá sodorjuk a tésztát, majd 12 egyforma részre vágjuk
  • kézzel golyóvá formáljuk, közepébe bemélyedést nyomunk, sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjukmezes-tokszem-sutes-elott
  • a mélyedésekbe 1-1 mokkáskanál baracklekvárt kanalazunk
  • sütés 180 fokon kb 25 perc

Megjegyzés

  • egyszerű, könnyen kezelhető tészta
  • maradék sült sütőtök ízletes felhasználása
  • Halloweenre cukorszemekkel felturbozhatjuk

VMM HotelMama névjegy

Ha sok ilyen finomság kerül terítékre, előbb-utóbb felmerül a kérdés: Hogyan fogyhatsz?

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Leveles túros pogácsa glutén és laktózmentesen

leveles-turos-pogacsa-kep-2leveles-turos-pogacsa-tt

Elkészítés

  • összeállítjuk a tésztát: sós lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, villával áttört túróval és a tojással összegyúrjukleveles-turos-pogacsa-teszta
  • a tésztát 4 részre osztjuk, rizsliszttel beszórt nyújtólapon mindegyiket kinyújtjuk kb 15×30 cm-es téglalappáleveles-turos-pogacsa-retegezes
  • rétegezés: első lap tetejét lekenjük 1 TK olíva olajjal, majd ráhelyezzük a következő lapot. A lapáthelyezésnél nagy segítség egy palacsintaforgató lapát. Ennek a tésztalapnak is lekenjük a tetejét olajjal, a következőnél is hasonlóan járunk el.
  • amikor mind a 4 réteg egymáson van, nyújtófával könnyedén átnyújtjuk egy picit a tésztát.
  • rádlival vagy pogácsaszaggatóval formázzukleveles-turos-pogacsa-formazas
  • négyesével sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, itt választjuk szét a darabokat. A pogácsák tetejét lekenjük felvert tojással, majd ízlés szerint megszórjuk a tetejüket magokkal, vagy reszelt sajttalleveles-turos-pogacsa-sutes-elott
  • sütés 200 fokon kb 20 perc
  • hagyjuk kihűlni

Megjegyzés:

  • egyszerű, elronthatatlan, könnyen kezelhető a tészta
  • útravalónak, vendégvárónak kitűnő
  • előző este elkészíthető, másnap frissen süthető a vendégek érkezése előtt
  • másnap milyen? fogalmam sincs, frissiben azonnal elfogyott

További sós rágcsák

További sós sütemények

VMM HotelMama névjegy

Még egy-két ilyen finom, de tápanyagszegény (üres kalória) finomság, és rövidesen felmerülhet a kérdés: Hogyan fogyhatsz könnyen?