Gyros saláta

Az elkészítésnél vegyük figyelembe, hogy minimum egy éjszaka kell az összeéréshez, de jobb ha egy napot áll a hűtőben.

Előkészítés hosszadalmasnak tűnik, de megéri egy kicsit pepecselni vele.

  • Gyrost készítünk pulyka felsőcombbol (vagy bármilyen húsból) Az elkészítés pontos menetét ide jegyeztem le. Lehűtjük. 1-2 nappal korábban is elkészíthetjük, hűtőben eláll.
  • majonézt készítünk ( vagy boltit használunk) 2 tojássárgájából. Receptjét itt találod
  • uborkát mossuk, pucoljuk, magházát karalábévájóval (vagy kiskanállal) eltávolítjuk, csíkokra vágjuk, kockázzuk
  • paradicsomot mossuk, félbevágjuk, magházát karalábévájóval eltávolítjuk (főzhetünk belőle paradicsomszószt, vagy lecsóba is tehetjük ) .A paradicsom húsát csíkokra vágjuk, kockázzuk
  • kaprot és petrezselymet leöblítjük, leveleket lecsipegetjük, apróra vágjuk
  • újhagymát leöblítjük, pucoljuk, vékonyan felkarikázzuk. Ha még szép a zöldje, azt is felhasználhatjuk.

Elkészítés, azaz üvegtálba rétegezés

  • üvegtálba helyezzük a gyrost
  • erre jön az apró kockára vágott uborka
  • elterítjük a felkarikázott ujhagymát
  • megszórjuk apróra vágott kaporral és petrezselyemmel
  • rákanalazzuk, elsimítjuk a majonézt
  • végül beterítjük az apró kockára vágott paradicsommal
  • frissentarto fóliával letakarjuk, hűtőbe pihentetjük másnapig
  • tálaláshoz megszórhatjuk sült krumplival. Elkészítéséhez 1 db krumplit megpucolunk, megmosunk, nagylyuku reszelőn (almareszelő) lereszeljük. Serpenyőben olajat hevítünk, amiben 1-2 perc alatt ropogós pirosra sütjük a krumplit. Mielőtt az olajba dobjuk a krumplit, tenyerünkbe fogva, jó alaposan nyomkodjuk ki a vizet. Szűrőkanállal kiszedjük, lehűtjük.

Megjegyzés

  • németországi búvár ismerőseimtől tanultam ezt az igazán különleges hideg egytálételt. Az idei grillszezont május 1-én (hóesésben) többek között ezzel a Kebab salátával nyitottuk meg.
  • grillpartin különleges majonézes saláta húsok mellé
  • fogyókúrázóknak önmagában egy tartalmas főétel (magas fehérje tartalmú)

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Gyros pulykacombból

Elkészítés

  • pulyka felső combot lebőrözünk, kicsontozunk ( ebből majd leves készül)
  • a pulykahúst vékony csíkokra vágjuk (hártyákat, inakat eltávolítjuk)
  • a húst befűszerezzük sóval, őrölt borssal, gyros fűszerkeverékkel, összeforgatjuk
  • wokban felhevítünk 2 EK olívaolajat, rádobjuk a húst, kavargatva pirítjuk, amíg levet nem enged (saját levében párolódik), zsírjára pirítjuk
  • a végén 1 gerezd fokhagymával és ErősPistával fűszerezzük, átforgatjuk, átpirítjuk

Megjegyzés

  • egy kicsit babra munka a hártyázás, de megéri
  • különlegesen jól sikerült
  • egy különleges gyros salátához 500 grammot félretettem a hűtőbe, recept rövidesen jön
  • pitába kitűnő töltelék

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Gomba-brassói gluténmentes vegán

Előkészítés

  • krumplit pucoljuk, öblítjük, tetszés szerint szeleteljük, sós vízben félpuhára főzzük, leszűrjük, lehűtjük
  • gombát pucoljuk, leöblítjük, laskára szeleteljük
  • hagymát pucoljuk, leöblítjük, apró kockára vágjuk
  • fokhagymát pucoljuk, öblítjük, elkaparjuk

Főtt-sült krumpli

  • a félig főtt, lehűtött krumplit több részletben forró, bő olajban pirosra sütjük, papírtörlőre szedjük.

Gomba-brassói készítése

  • wokban (vagy serpenyőben) a forró olajon megdinszteljük a hagymát folyamatos kevergetés közben, majd megszórjuk pirospaprikával
  • hozzáadjuk a szeletelt gombát, átkeverjük, majd fűszerezzük sóval, őrölt borssal, aki csípősen szereti ErősPistával
  • nagy lángon készítjük, gyakran kevergetjük
  • amikor a levét már majdnem elfőtte, hozzákeverjük az elkapart fokhagymát
  • készre pirítjuk

Megjegyzés

  • egyszerű és gyors, 60 perc alatt kész
  • gomba kitűnő fehérjeforrás

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Csevap maradék sült bárányhúsból

Rozmaringos báránysült maradék újra hasznosítása

Elkészítés

  • báránysült csontjairól lefejtjük a húst, majd ledaráljuk
  • hagymát nagyon apróra vágva a húshoz adjuk
  • ízlés szerint fűszerezzük, majd az olajjal összegyúrjuk
  • 50 grammos gombócokat csípünk ki a húsmasszából, és a csontra visszatapasszuk
  • grillsütő rácsára helyezzük a „húsos csontokat”, grillezzük, amíg szép szint kap
  • két villa segítségével óvatosan megfordítjuk a szeleteket
  • készre sütjük

Megjegyzés

  • merőben más ízélmény, mint az eredeti rozmaringos báránysülté
  • nagy tál salátával kínáljuk

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Krumpli rozsa

Elkészítés

  • 4 szem krumplit megpucolunk, leöblítjük, leitatjuk a nedvességet, majd uborkagyalun vékonyra szeleteljük
  • hagymát (snidlinget, maradék póréhagyma szárat) aproravágunk
  • 10 g margarint felolvasztunk
  • bacon szalonnaszeleteket egymás mellé kiterítjük, átfedéssel egymásra rakjuk a krumpliszeleteket, megkenjük az olvasztott margarinnal és megszórjuk a hagymával
  • feltekerjük, muffin formába helyezzük
  • Az 1 EK olajjal összekeverjük a maradék és a kisebb szelet krumplikat, muffin formába egymásra pakoljuk a szeleteket
  • sütés 200 fokon kb 35-40 perc
  • villával alányúlunk, könnyen kiemelhető a formából

Megjegyzés

  • egyszerű, könnyen elkészíthető
  • egy tál salátával önálló étel
  • látványosan tálalható parasztkrumpli (krumpli+hagyma+szalonna)
  • készíthetjük sokkal rafináltabban, fűszeresebben, mint az ötletadó FORRÁSban

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

Mimen rövid makaróni fokhagymás csalán pestoval – gluténmentes vegán

Csalán előkészítése

Készítettem egy rövid videót, hogyan tehetjük csípésmentessé a csalánt

Csalán pesto készítése ITT

Tészta kifőzése

a zacskon találhato előírás szerint , tízszeres sós lobogó vízben 10-15 perc alatt. Leszűrjük, leöblítjük.

Megjegyzés

  • egyszerű és gyors egytálétel 30 perc alatt
  • a Mimen tészta nem ragad, nem tapad, jó ízű és állagú
  • (Beszerezhető ITT!)
  • új színnel gazdagíthatjuk az étrendünket
  • a tavaszi, vitaminhiányos időben a csalán, mint levélzöldség segíthet a szervezet ellátásában

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

BBQ gomba Civita fűszerolajjal

Elkészítés

  • gombát pucoljuk, leöblítjük
  • ecset segítségével kívül, belül átkenjük Civita BBQ fűszerolajjal, s a gombafejeket serpenyőbe helyezzük
  • lefedve megpirítjuk a gombafejek egyik oldalát, majd megfordítva másik oldalukat is. Sütési idő max 10 perc.

Megjegyzés

  • 10 perc alatt teljesen átsül, szép színe és aromája lesz a gombafejeknek
  • kukoricaolaj

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Paprikás krumpli gluténmentes vegán

Elkészítés

  • krumplit pucoljuk, mossuk, tetszés szerint daraboljuk
  • hagymát pucoljuk, mossuk, apróra vágjuk
  • olajban megdinszteljük a hagymát, megszórjuk pirospaprikával, rádobjuk a krumplit és néhány percig átkavarva lepirítjuk egy kicsit.
  • felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, majd amikor elkezd forrni, a hőt lejjebb vesszük, ízlés szerint fűszerezzük.
  • fedő alatt készre főzzük

Megjegyzés

  • egyszerű és gyors. 30 perc alatt kész egytálétel

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Burrito gluténmentes vegán

Tortilla készítése Naturbit Tortilla lisztkeverékből(Beszerezhető ITT)

  • Tortilla lisztet kimérjük, elkeverjük sóval egy keverőtálban
  • 10 gramm élesztőt 0,5 dl vízben elkeverjük, megszórjuk 1 TK liszttel (így ellenőrzöm le, hogy működik-e az élesztő)
  • liszthez hozzáadjuk az élesztőt, vizet és kézzel összeállítjuk a tésztát
  • tésztát rúddá formáljuk, 8 részre vágjuk, így 1 db kb. 50 grammos lesz
  • rizsliszttel beszórt nyújtólapon kör alakúra, vagy négyzetesre nyújtjuk, palacsintasütőnknek megfelelő nagyságra.
  • palacsintasütőt vékonyan kiolajozzuk, felhevítjük, és a tortilla lapokat megsütjük. Először az egyik oldalt 1-2 percig
  • palacsintalapáttal megfordítjuk, 1-2 percig sütjük a másik oldalát is.
  • feltekerve, vagy félbehajtva félretesszük felhasználásig

Csípős hagymás bab töltelék készítése

  • babkonzervet felnyitjuk, leszűrjük, átöblítjük, lecsepegtetjük
  • serpenyőben 2 EK olajon laskára vágott hagymát dinsztelünk
  • hozzáöntjük a babot
  • fűszerezzük ízlés szerint
  • egy nagyon kevés vizet ráöntve összerottyantjuk, lepirítjuk.
  • a töltelékkel megtöltjük a tortilla lapokat

Megjegyzés

  • tészta könnyen kezelhető, nem törik, nem szakad, könnyen süthető, forgatható, jó ízű
  • Naturbit tortilla lisztkeverék glutén, tej, szója, tojásmentes, így gluténmentes vegán étrendbe könnyen beilleszthető
  • zöldségekkel táljuk, nagyon finom és gyorsan elkészíthető egytálétel

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Currys sült zöldségtál glutén és tejmentesen

currys-sult-zoldsegtal-kepcurrys-sult-zoldsegtal-tt

Zöldségek blansirozása

  • brokkolit és pagodakarfiolt rózsáira szedjük, mossuk, lecsepegtetjük
  • lobogó sós, cukros vízbe helyezzük a rózsákat. Amikor újra forr a víz, még 1-2 percig főzzük a zöldségeket.
  • leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. Hűlni hagyjuk.

Currys palacsintatészta készítése

  • liszteket elvegyítjük csipet sóval, 1 MK curry porral, csipet őrölt borssal
  • tojásokat szétválasztjuk, sárgáját a liszthez adjuk
  • fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük
  • lisztes keverőtálba öntünk 0,5 dl vizet és kézi robotgép habverőjével simára keverjük
  • sárga krémhez keverjük a fehérjehabot

Sütés currys-sult-zoldsegtal-kep-2

  • bő olajban sütjük a zöldségeket, ehhez olajat forrósítunk
  • néhány zöldség rozsát a palacsintatésztába teszünk, kanállal megforgatjuk, kiemeljük , forró olajba sütjük, amíg egy kis szint kap
  • szűrőkanállal kiemeljük, papírtörlőre szedjük

Megjegyzés

  • még finomabb, ha víz helyett gluténmentes sörrel készítjük, viszont ebben az esetben számolni kell a magasabb szénhidrát és kalória értékkel