Köleskörözöttel töltött sajttekercs gluténmentes vegán

Elkészítés

  • kölest átmossuk, feltesszük főni annyi vízben, amennyi bőven ellepi. Amikor forr a víz, a kölest leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. Újra feltesszük főzni bő vízbe. Amikor forr, sózzuk, majd kislángon atomjaira szétfőzzük. Leszűrjük, leöblítjük, lecsöpögtetjük. Kihűtjük.
  • a szétfőtt kölest apróra vágott lila hagymával, pirospaprikával, sóval, őrölt borssal, pici mustárral ízesítjük ( ki hogyan szereti )
  • bekeverjük
  • kis lábasban felteszünk vizet forrni
  • frissentarto fóliából levágunk egy darabot, erre fogjuk ráhelyezni a sajtlapokat, majd ezzel tekerjük fel a roládot
  • a szeletelt növényi sajthelyettesítőt megpróbáljuk lapokra szedni (nekem nem ment, nagyon töredezett)
  • 1 szeletet (vagy darabot) szűrőlapátra helyezünk, megmártjuk a lobogó vízben, majd a fóliára helyezzük. A sajtlapokból megpróbálunk téglalapot kirakni. Kézzel lelapogatjuk az illesztéseknél.
  • elegyengetjük rajta a köleskörözöttet
  • a fólia segítségével feltekerjük
  • legalább 1 óra időtartamra hűtőbe vagy hideg helyre helyezzük

Megjegyzés

  • első próbálkozás. A kivitelezés, mit mondjak , hagy némi kívánni valót. De meg lehet csinálni. Rá kell még jönni, hogyan lehet nyújthatóvá tenni, nyújtófával egyenletessé tenni a felületet.
  • meglepően finom, kívülálló „kóstoló” szerint – bár fogalmam sincs miből csináltad Mutterkám, de olyan mintha sajtot töltöttél volna körözöttel.
  • viszonylag vékonyan szeletelhető
  • kenyér sem kell hozzá
  • További kölessel készült receptem
VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Máktejes almás csoki shake gluténmentes vegán

Elkészítés

Megjegyzés

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Mogyorós -mogyoróvajas krémes csoki shake gluténmentes vegán

Elkészítés

Megjegyzés

  • Tartani akarod a formádat?  Ideális reggeli, ebéd, vacsora, jó minőségű tápanyagokkal látja el a szervezetet.
  • Fogyni akarsz? Könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott súlycsökkentő tervbe  
  • Reggeltől-estig rohansz, nincs időd enni? 3 perc alatt tápanyagban gazdag, étkezést helyettesítő shake készíthető, ami még egy  rohanó életvitel mellett is kényelmes megoldást jelent ⇒ Herbalife Kiegyensúlyozott Reggeli Program gluténmentesen
  • hosszabb fogászati kezelésen vagy? Tejmentesen és gluténmentesen is egyszerű, ízletes, tápláló pohárba zárt gyorsétel, amit rágni sem kell ⇒DentalDieta
  • ZÖLD KONYHA  gluténmentes vegán, húsmentes napokon magas tápértéket biztosító, főétkezést helyettesítő gyorsétel
  • az új generációs Herbalife gluténmentes vegán Formula 1 és a vegán Fehérje italkeverék szójaalapú. Szójamentes változathoz használjuk a Herbalife gluténmentes Formula 1 Kiegyensulyozott táplálékot, amely borsófehérje alapú és hozzáadott laktózt sem tartalmaz. Gluténmentes vegán diétába beilleszthető.

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt. Közben azért Érezd Jól Magad!
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Gluténmentes sólet cserépedényben készítve

  • Előkészítés
  • cserépedényt néhány órára annyi vízbe áztatjuk, hogy ellepje. Legegyszerűbb mosogatótálba. Azonban ha spórolni akarunk a vízzel, miután a sütőedényünk megszívta magát vízzel, a vizet kimerhetjük. Viráglocsolásra is tökéletesen megfelel.
  • babot egy éjszakára  beáztatjuk annyi vízbe, hogy bőven ellepje

Elkészítés

  • hagymát pucoljuk, öblítjük, kis kockára vágjuk. A felolvasztott libazsíron megdinszteljük
  • pirospaprikával megszórjuk, átkeverjük, hozzáadjuk az áztatott babot és átkeverjük
  • fűszerezzük pici sóval , őrölt borssal, ErősPistával, vékony szeletekre vágott fokhagymával. Átkeverjük.
  • cserépedénybe öntjük
  • hozzákeverjük a natur hajdinát (gersli helyettesítő) és a kisebb kockára vágott füstölt combot
  • felöntjük annyi vízzel, hogy ujjnyira ellepje
  • rátesszük az edény tetejét
  • sütőbe tesszük
  • sütés kb 3 óra 180 fokon. 2 óra elteltével érdemes ránézni, átforgatni, szükség esetén további 1-2 dl vizet hozzáönteni, hogy a bab teljesen megpuhuljon

Megjegyzés

  • tartalmas egytálétel
  • észre sem lehet venni a gersli-hajdina cserét
  • cserépedényben sütve egészen más egy babétel íze, aromája

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Kölestúró torta málnazselével gluténmentes vegán

Elkészítés

  • kölest több vízben mossuk, öblítjük, majd tapadásmentes edénybe 3 dl natur rizstej és 1 dl víz keverékével, csipet sóval pépesre főzzük kislángon.
  • hozzákeverjük a kókuszzsírt, hagyjuk langyosra hűlni
  • hozzáreszeljük a pucolt, öblített almát majd 1 citrom héját
  • hozzáadjuk a citromlevet, vanília aromát, mazsolát
  • végül hozzákeverjük a barna rizslisztet
  • 22 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral
  • a tésztát a tortaformába simítjuk
  • előmelegített sütőben 180 fokon tűpróbáig sütjük (kb 50 perc)
  • formában hagyjuk kihűlni

Málnazselé készítése

  • Fagyasztott málnát kiengedjük.
  • Tapadásmentes edényben levével együtt felfőzzük
  • hozzákeverünk 1 MK agar-agart, pár kavarással elvegyítjük. Levesszük a tűzről
  • langyosra hűtjük
  • tortára öntjük
  • hideg helyen hagyjuk megdermedni
  • csak tálalás előtt vesszük ki a tortaformából, tálcára helyezzük

Megjegyzés

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Vargánya pörkölt gluténmentes vegán

Elkészítés

  • szárított vargányát 15-20 percre vízbe áztatjuk
  • hagymát pucoljuk, öblítjük, vékonyan felszeleteljük
  • hagymát megdinszteljük az olajon
  • beszórjuk pirospaprikával, rádobjuk a vargányát, ami időközben már rendesen megszívta magát vízzel
  • fűszerezzük ízlés szerint
  • készre főzzük.

Megjegyzés

  • magas fehérjetartalmú hús-helyettesítő
  • különlegesen finom aromájú gomba
  • tálalhatjuk gluténmentes vegán nokedlivel is Receptje
VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Céklás csoki shake gluténmentes vegán

Elkészítés

Megjegyzés

  • Tartani akarod a formádat?  Ideális reggeli, ebéd, vacsora, jó minőségű tápanyagokkal látja el a szervezetet.
  • Fogyni akarsz? Könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott súlycsökkentő tervbe  
  • Reggeltől-estig rohansz, nincs időd enni? 3 perc alatt tápanyagban gazdag, étkezést helyettesítő shake készíthető, ami még egy  rohanó életvitel mellett is kényelmes megoldást jelent ⇒ Herbalife Kiegyensúlyozott Reggeli Program gluténmentesen
  • hosszabb fogászati kezelésen vagy? Tejmentesen és gluténmentesen is egyszerű, ízletes, tápláló pohárba zárt gyorsétel, amit rágni sem kell ⇒DentalDieta
  • ZÖLD KONYHA  gluténmentes vegán, húsmentes napokon magas tápértéket biztosító, főétkezést helyettesítő gyorsétel
  • a napi ajánlott 5 adag zöldség-gyümölcsből 2 kipipálható⇒Téli Ötkarikás Játékok
  • az új generációs Herbalife gluténmentes vegán Formula 1 és a vegán Fehérje italkeverék szójaalapú. Szójamentes változathoz használjuk a Herbalife gluténmentes Formula 1 Kiegyensulyozott táplálékot, amely borsófehérje alapú és hozzáadott laktózt sem tartalmaz. Gluténmentes vegán diétába beilleszthető.
  • Vörös bársony shake gluténmentes vegán, de szójamentes változatának receptje ITT

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Zserbó shake gluténmentes vegán

Elkészítés

Megjegyzés

  • Tartani akarod a formádat?  Ideális reggeli, ebéd, vacsora, jó minőségű tápanyagokkal látja el a szervezetet.
  • Fogyni akarsz? Könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott súlycsökkentő tervbe  
  • Reggeltől-estig rohansz, nincs időd enni? 3 perc alatt tápanyagban gazdag, étkezést helyettesítő shake készíthető, ami még egy  rohanó életvitel mellett is kényelmes megoldást jelent ⇒ Herbalife Kiegyensúlyozott Reggeli Program gluténmentesen
  • hosszabb fogászati kezelésen vagy? Tejmentesen és gluténmentesen is egyszerű, ízletes, tápláló pohárba zárt gyorsétel, amit rágni sem kell ⇒DentalDieta
  • ZÖLD KONYHA  gluténmentes vegán, húsmentes napokon magas tápértéket biztosító, főétkezést helyettesítő gyorsétel
  • a napi ajánlott 5 adag zöldség-gyümölcsből 1 kipipálható⇒Téli Ötkarikás Játékok
  • az új generációs Herbalife gluténmentes vegán Formula 1 és a vegán Fehérje italkeverék szójaalapú. Szójamentes változathoz használjuk a Herbalife gluténmentes Formula 1 Kiegyensulyozott táplálékot, amely borsófehérje alapú és hozzáadott laktózt sem tartalmaz. Gluténmentes vegán diétába beilleszthető.
  • Zserbó shake szójamentes gluténmentes vegán RECEPTJE ITT

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Vörösboros marhapörkölt

Elkészítés

  • húst öblítjük, tetszés szerint felkockázzuk
  • hagymát pucoljuk, öblítjük, apróra kockázzuk
  • felhevített olajban megdinszteljük a hagymát, majd pirospaprikával beszórjuk és azonnal a húst rádobjuk, átforgatjuk, lepirítjuk.
  • fűszerezzük, felöntjük vörösborral majd fedő alatt kislángon készre főzzük.
  • hústól függően 2-3 óra

Megjegyzés

  • magas fehérjetartalmú étel
  • borókabogyótól vadpörkölthöz hasonlatos az ízvilága
  • tálalhatjuk főtt krumplival, tarhonyával, krokettel

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Csokis-kókuszos shake gluténmentes vegán

Elkészítés

Megjegyzés

  • Tartani akarod a formádat?  Ideális reggeli, ebéd, vacsora, jó minőségű tápanyagokkal látja el a szervezetet.
  • Fogyni akarsz? Könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott súlycsökkentő tervbe  
  • Reggeltől-estig rohansz, nincs időd enni? 3 perc alatt tápanyagban gazdag, étkezést helyettesítő shake készíthető, ami még egy  rohanó életvitel mellett is kényelmes megoldást jelent ⇒ Herbalife Kiegyensúlyozott Reggeli Program gluténmentesen
  • hosszabb fogászati kezelésen vagy? Tejmentesen és gluténmentesen is egyszerű, ízletes, tápláló pohárba zárt gyorsétel, amit rágni sem kell ⇒DentalDieta
  • ZÖLD KONYHA  gluténmentes vegán, húsmentes napokon magas tápértéket biztosító, főétkezést helyettesítő gyorsétel
  • az új generációs Herbalife gluténmentes vegán Formula 1 és a vegán Fehérje italkeverék szójaalapú. Szójamentes változathoz használjuk a Herbalife gluténmentes Formula 1 Kiegyensulyozott táplálékot, amely borsófehérje alapú és hozzáadott laktózt sem tartalmaz. Gluténmentes vegán diétába beilleszthető.
  • olyan az íze, mint a Bounty szeletnek