Rakott kelkáposzta glutén és laktózmentesen

Előkészítés

  • kelkáposztát leveleire szedjük, a leveleket sós vízbe áztatjuk (az esetleges albérlők eltávolítása miatt), leöblítjük. A levelek vastag szárrészét eltávolítjuk, a leveleket egy nagy fazékba feltesszük kb 1-1,5 liter vízzel előfőzni. Amikor forr a víz fűszerezzük sóval, őrölt borssal és őrölt köménnyel. Kislángra vesszük, fedő alatt félpuhára főzzük. Leszűrjük, lehűtjük
  • rizst félpuhára főzzük, leszűrjük, leöblítjük, felhasználásig félretesszük
  • darált húsból pörköltet főzünk : hagymát apróra vágjuk, felhevített olajon üvegesre dinszteljük. Pirospaprikával megszórjuk, rádobjuk a húst, kevergetve fehéredésig pirítjuk. Fűszerezzük sóval, őrölt borssal, őrölt köménymaggal, ErősPistával, néhány gerezd elkapart fokhagymával. Amikor elfőtte a levét, egy picit kavargatás közben átpirítjuk, majd összekeverjük a félig főtt rizzsel.

Összeállítás

  • tepsit ( a káposztás tepsim 38×20 cm-es)  1 EK olajjal vékonyan kikenünk, 1 EK gm prézlivel megszórjuk, de ez el is maradhat.
  • a kelkáposztalevelek felével kibéleljük a tepsit, oldalakat se hagyjuk ki
  • a kelkáposzta ágyra terítjük a rizses darálthust. ( ezt be is boríthatjuk jóféle kolbászkarikákkal is, úgy még gazdagabb)
  • beborítjuk a kelkáposztalevelek másik felével
  • laktózmentes tejföl a következő réteg (ki hogyan szereti vékonyan, vagy vastagon, akkor nem elég 1 doboz laktózmentes tejföl. Viszont akkor számoljunk is.)
  • tetejét megszórjuk szeletelt füstölt kolozsvári szalonnával
  • sütés 180 fokon kb 1 óra

Megjegyzés

  • babrás, sok mosogatnivalóval jár, de megéri a fáradtságot
  • érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert jól fagyasztható
  • a napi 5 adag zöldség-gyümölcsből 1 kipipálva
  • „lájtosan” készítem, még kenyér sem kell hozzá

További egytálétel receptem

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

 

fb-share-icon