Birsbőrke gluténmentes vegán

Birsalma elkészítése

  • vödröt helyezek a mosogatóba. Dörzsiszivaccsal folyó víz alatt megmosom a birsalmákat. Az almák csepegtetőtálcára, a felfogott víz pedig növénylocsolásra megy.
  • Vágódeszkán nagy és éles késsel (állva) a birsalmákat félbe, majd negyedbe vágjuk
  • kezdődik az ülőmunka: magházat, hibás részeket kisebb, éles késsel kivágjuk. A szép almahéj rajta marad. A táblázatban megadott 750 g, pucolt, tisztított birsalmára vonatkozik (kivágott, hibás részek mehetnek a komposztba)
  • a tisztított birsalmát felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Meglocsoljuk 1/2 citrom levével, majd kb 15 perc alatt puhára főzzük.
  • A megfőtt birsalmát leszűrjük, majd keverőedényben botmixerrel pürésítjük
  • tapadásmentes edénybe áttesszük a birspürét, elkeverjük a cukorral, 1/2 citrom levével Folyamatos kevergetés mellett felfőzzük, amíg elkezd köpködni.

Birsbőrke készítése

  • 38×32 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral
  • ráöntjük a forró birspürét és hajszálvékonyan elterítjük a masszát kanállal, késsel.
  • 3 napig szikkasztjuk szobalevegőn ( sütőben is száríthatjuk 40 fokon órákat. Ebben az esetben gyorsabb, de a sütő energiát fogyaszt)
  • tepsi méretének megfelelő nagyságú sütőpapírt vágunk és átfordítjuk a birslapot, lehúzzuk a régi sütőpapírt. Könnyedén lejön.
  • újabb 2-3 nap szikkasztás következik.
  • Vonalzó mellett rádlival felszeleteljük. Az elkészült bőrke tekerhető, csavarható.

Megjegyzés

  • különleges őszi rágcsa
  • idő és munkaigényes, hiszen a birsalmával rengeteget kell molyolni
  • de ha terem a kertben, vagy kapsz, érdemes ezt is kipróbálni
  • tudni kell, hogy a birsalma csak nagyon sok cukorral készítve áll el. Fogalmam sincs egyenlőre, hogy ilyen kevés cukorral készítve mennyire áll el.

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt. Közben azért Érezd Jól Magad!
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

 

Krumplis pogácsa gluténmentes vegán

Előkészítés

  • gyors-kovászhoz 2 dl vizet összeturmixolunk 2 EK gm.zabpehellyel (növényi tej híján ez egy remek gyors növényi tej készítési módszer). Meglangyosítjuk, elkeverünk benne csipet cukrot, az instant élesztőt és 1 EK lisztet (a 250 g kimér lisztből elvéve).
  • a hideg főtt krumplit krumplinyomóval áttörjük, majd a növényi margarinnal villával áttörjük, eldolgozzuk

Tészta készítése

  • a kimért lisztben elvegyítjük az útifűmaghéjat, sót, hozzáadjuk a margarinos-krumplihoz. Hozzáadjuk a gyors-kovászt, majd kézzel összeállítjuk, kidolgozzuk a tésztát. Egy kicsit ragadós, jo ha van kéznél egy spakli, amivel a kezünkről lebűvészkedjünk a tésztát.
  • a kidolgozott tésztát rizsliszttel beszórjuk, tiszta ruhával letakarjuk, egy éjszakát pihentetjük-kelesztjük
  • kelesztés után
  • rizsliszttel beszórt nyújtólapon, tetejét is enyhén beszórva téglalap alakúra kinyújtjuk a tésztát.
  • elfelejtettem a táblázatba feltüntetni 2 EK olívaolaj tápértékadatait, akinek számolnia kell, vegye figyelembe!!!!
  • a kinyújtott tésztát ecsettel vékonyan lekenjük (inkább csak fényesítjük) olívaolajjal.
  • hajtogatjuk a tésztát: jobbról középre, balról középre, fentről-le.
  • ruhával letakarva 30 percig pihentetjük a tésztát
  • második hajtogatás: ugyan úgy, min az elsőnél: nyújt, olajoz, hajtogat, pihentet 30 percig
  • a kétszer hajtogatott tésztát 1 cm vastagságra kinyújtjuk, 4,5 cm átmérőjű pogácsaszaggatoval kiszaggatjuk. (a szabászati hulladékot átgyúrjuk, 1 cm-esre nyújtjuk, szaggatjuk – maradék nélkül dolgozunk)
  • pici tálkába elkeverünk 1 TK szojajoghurtot 1 TK vízzel. Ecsettel megkenjük a pogácsák tetejét.
  • megszórjuk tetszés szerint magokkal
  • sütés előmelegített 180 fokos sütőben kb 30 perc.

Megjegyzés

  • csak erős idegzetűeknek való az elkészítése. Majdnem egy napja rámegy az embernek, és 1 perc alatt elfogy egy tepsivel, még ki sem tud hűlni.
  • csak ebéd után süssük ki. Nehogy úgy járj, mint én. Ebéd előtt lesütöttem, hogy jo lesz majd a leves után másodiknak. Pofára estem, mert ebéd előtt elfogyott egy tepsirevalo pogácsa.
  • a tészta jo ízű, könnyen kezelhető. Talán elbírna 1 TK sörélesztőpelyhet.
  • 3 darabot még időben eldugtam, ezekből készült a blogbejegyzés fotója. Csak konyharuhával letakarva pihent 1 napot. Másnap is puha, nem száradt ki.

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt. Közben azért Érezd Jól Magad!
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Csokis-kókuszos trüffel desszert gluténmentes vegán

Elkészítés

  • növényi tejszínt felforraljuk, levesszük a tűzről és folyamatosan kevergetve felolvasztjuk a glutén, tej  és cukormentes csokoládét. Néhány órára félretesszük.
  • keverőtálba kimérjük a HN Krémes csoki Formula 1 Kiegyensulyozott shake Mix-et.
  • hozzáadjuk a csokis tejszínt, rumaromát és egy evőkanál segítségével összedolgozzuk. 60 percig hűvös helyen pihentetjük
  • teáskanállal adagoljuk (kb 25 gramm 1 adag) , vizes kézzel golyókat formázunk, kókuszreszelékben megforgatjuk.
  • hűtőben tároljuk felhasználásig

Megjegyzés

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt. Közben azért Érezd Jól Magad!
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Gluténmentes vegán túrókrém tofuból

Elkészítés

  • hozzávalókat késes aprítóba mérjük
  • pürésítjük

Megjegyzés

  • pillanatok alatt elkészíthető szendvicskrém
  • tetszés szerint tovább fűszerezhető
  • kipróbálom az ősrégi „túros” pogácsámhoz
  • vélemény megoszló. A „kívülálló” tejtermékfogyasztó enyhe grimaszokat vágott a kóstolónál. A „bennfentesnek” ízlett, pirítóssal, sos keksszel egyaránt. Szóval ahány ház, annyi ízvilág. Ki kell próbálni.
  • A receptötlet némi változtatással a Vegánblogrol származik.

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt. Közben azért Érezd jól magad!
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

„Sajtos tallér” gluténmentes vegán

Elkészítés

  • vizet felforraljuk, szobahőmérsékletre visszahűtjük
  • 1 dl langyos vízben felolvasztjuk a növényi margarint
  • lenmagot kávédarálón megőröljük, 2 EK vízzel zselésítjük
  • szárazanyagokat keverőtálba kimérjük, elvegyítjük
  • hozzáadjuk a lenmagzselét, margarinos vizet, és 5 dl vizet első lépésben.
  • kézi robotgép habverőjével csomómentesre kikeverjük, menet közben annyi vizet adjunk hozzá, hogy sűrű palacsintatészta állagot érjünk el.
  • 1 órát pihentetjük
  • állás közben besűrűsödik, így annyi vizet adjunk még hozzá, hogy a sűrű palacsintatészta állagot fenntartsuk.
  • ostyasütőt vékonyan kikenjük margarinnal, majd bekapcsoljuk. Cloer sütőt használtam, 4,5 fokozaton
  • 0,5 dl merőkanállal adagolunk sütésnél

Megjegyzés

  • jo ízű, hajszálvékony, ropogós
  • még 3 nap múlva is tökéletes az állaga.  Tesztelve fémdobozban és konyhapulton tárolva is.
  • További ostyareceptjeim

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Töpörtyűs pogácsa glutén és tejmentesen

Elkészítés

  • töpörtyűt ledaráljuk
  • szárazanyagokat keverőtálba kimérjük, elvegyítjük
  • rizstejet meglangyosítjuk, beleszeleteljük a növényi margarint, Creme Vegat, szárazanyagokhoz öntjük
  • hozzáadjuk a tojást
  • kézi robotgép dagasztó spiráljával összeállítjuk a tésztát (kinézetre nem lesz olyan, mint egy élesztős kelt tészta. )
  • rizsliszttel beszórt nyújtólapon átgyúrjuk, kinyújtjuk
  • megkenjük a darált töpörtyűvel
  • következik a hajtogatás. Balról középre, jobbról középre, fentről le. Rizsliszttel beszórjuk, tiszta ruhával letakarjuk, 30 percig pihentetjük. Még egyszer megismételjük (magyarul: 2x hajtogatjuk 30 perces pihentetéssel)
  • a tésztát 1 cm vastagra kinyújtjuk, késsel bevagdossuk. Gyűszűvel (legkisebb pogácsaszaggatoval) kiszaggatjuk.
  • sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük
  • 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük
  • tepsin hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés

  • a tészta könnyen kezelhető, egyszerűen hajtogatható
  • sütés előtt lekenhetjük felvert tojással
  • jo ízű, finom, puha pogi
  • felét lefagyasztom szilveszterre
  • amikor nem sikerül jól kisütni a töpörtyűt, remek sos lehetőség az ujrahasznosításra.
  • Forrás: Cserepes Ágnes élesztős töpörtyűs pogácsája

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

 

Flodni gömb glutén-tejmentes eritrittel

Előzmény

Készítettem már nagyon finom Flodnit glutén és tejmentesen, így gondoltam egyet, elkészítettem eritrittel. Volt már néhány nagyszerű felfedezésem a használatával kapcsolatban, most egy újabbra tettem szert.

Az eritrittel készített Flodni frissen, kihűlt állapotban nagyon finom, de egy kicsit száraz. Az eritrit hűs íze nem érezhető. Másnapra, kár szépíteni a dolgot, a szeleteket vastagon meg kell kenni lekvárral. Harmadnapra, na ilyet sem láttam még, a tészta elfogadható állapotú, de a diós és a mákos töltelék gyakorlatilag atomjaira esett.

Nem dobunk ki semmit, 1/2 tepsi ment a vájlingba.

Elkészítés

  • sütit szeleteljük, vájlingba helyezzük. Csak a tésztalapokat kellett morzsolni, a töltelék önállóan aprózódott.
  • hozzá adjuk a szilvalekvárt
  • kapott egy kis rumot
  • vizes kézzel összeállítjuk a tésztát
  • vizes kézzel diónyi gömböket formázunk
  • gőz felett felolvasztjuk a csokoládét az olajjal
  • a gömböket egyenként bevonjuk a csokoládéval. Villára helyezzük, kiskanállal rácsorgatjuk a csokimázat. Alufóliával bevont tálcára helyezzük a gömböket.
  • díszíthetjük pisztáciával

Megjegyzés

  • olyan jól sikerült, hogy most dugdoshatom, hátha kitart 2-3 napig
  • bakik a konyhában népszerű sorozatomban egy újabb nagyszerű újrahasznosítási ötlet

VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Roppancs gluténmentes vegán

Most látom! Kimaradt a táblázatból: tésztába 1 MK só, tetejére sütés előtt 1 MK só !

Elkészítés

  • száraz hozzávalókat (1 MK sót ne felejtsük ki a tésztából) keverőtálba kimérjük, elvegyítjük egy fakanállal.
  • hozzáöntjük a forró vizet és fakanállal elkezdjük átkeverni, majd kézzel egyneművé gyúrjuk
  • tésztát megfelezzük, mert 2 lapban fogjuk nyújtani
  • 2 nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral +  levágunk még egyet, tepsiméretnek megfelelő nagyságút a nyújtáshoz
  • sütőpapírra ráhelyezzük a tészta felét, kézzel ellapogatjuk. Ráhelyezzük a másik sütőpapírt és a két sütőpapír között a lehető legvékonyabbra kinyújtjuk a tésztát (2 mm)
  • vonalzóval és rádlival tetszőleges formára vágjuk
  • tetejét megszórjuk 1/2 MK soval
  • sütés : 180 fokon előmelegített sütőben kb 25-30 perc (sütőfüggő), hogy jól megpiruljon.
  • Egyéni ízlés kérdése, hogy melyik ízlik jobban
  • a világosra sütött
  • vagy  a sötétebbre sütött (nekünk, meg a szomszédnak, meg a kutyájának ez jobban bejött)

Megjegyzés

  • tészta egyszerű, könnyen kezelhető, jól nyújtható, rendkívül jo ízű és ropogós
  • lapkenyérnek, rágcsálnivalónak, mártogatókhoz kiváló
  • a Herbalife új Szakácskönyvének receptje alapján készült, némi módosítással. Az eredeti vegán receptet gluténmentesítettem.

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Köleskörözöttel töltött sajttekercs gluténmentes vegán

Elkészítés

  • kölest átmossuk, feltesszük főni annyi vízben, amennyi bőven ellepi. Amikor forr a víz, a kölest leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. Újra feltesszük főzni bő vízbe. Amikor forr, sózzuk, majd kislángon atomjaira szétfőzzük. Leszűrjük, leöblítjük, lecsöpögtetjük. Kihűtjük.
  • a szétfőtt kölest apróra vágott lila hagymával, pirospaprikával, sóval, őrölt borssal, pici mustárral ízesítjük ( ki hogyan szereti )
  • bekeverjük
  • kis lábasban felteszünk vizet forrni
  • frissentarto fóliából levágunk egy darabot, erre fogjuk ráhelyezni a sajtlapokat, majd ezzel tekerjük fel a roládot
  • a szeletelt növényi sajthelyettesítőt megpróbáljuk lapokra szedni (nekem nem ment, nagyon töredezett)
  • 1 szeletet (vagy darabot) szűrőlapátra helyezünk, megmártjuk a lobogó vízben, majd a fóliára helyezzük. A sajtlapokból megpróbálunk téglalapot kirakni. Kézzel lelapogatjuk az illesztéseknél.
  • elegyengetjük rajta a köleskörözöttet
  • a fólia segítségével feltekerjük
  • legalább 1 óra időtartamra hűtőbe vagy hideg helyre helyezzük

Megjegyzés

  • első próbálkozás. A kivitelezés, mit mondjak , hagy némi kívánni valót. De meg lehet csinálni. Rá kell még jönni, hogyan lehet nyújthatóvá tenni, nyújtófával egyenletessé tenni a felületet.
  • meglepően finom, kívülálló „kóstoló” szerint – bár fogalmam sincs miből csináltad Mutterkám, de olyan mintha sajtot töltöttél volna körözöttel.
  • viszonylag vékonyan szeletelhető
  • kenyér sem kell hozzá
  • További kölessel készült receptem
VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!

Karfiol desszert glutén és tejmentes

Elkészítés

  • karfiolt rózsáira szedjük, sos vízbe áztatjuk 10 percre, majd leszűrjük, leöblítjük. Késes aprítóban morzsásítjuk.
  • tapadásmentes kis lábasban a karfiolmorzsát 0,5 dl vízzel megpároljuk.
  • levéve a tűzről hozzákeverjük (a még meleg karfiolban gyakorlatilag felolvasztjuk) a margarint, vaníliás cukrot, kakaóvaj pasztillát
  • szárazanyagokat (AlfaMix, kakaó, szódabikarbóna) elvegyítjük, majd kanalanként a „vajas karfiolhoz” keverjük. (tovább ízesíthetjük szájízünk szerint vanília aromával, csipet fahéjjal) . Sűrű, de kenhető  masszát kapunk.
  • a karfiolmasszát sütőpapírral bélelt tepsibe (18×30 cm) simítjuk.
  • sütés 180 fokon, tűpróbáig kb 15 perc
  • tepsiben hagyjuk kihűlni.
  • tálcára borítjuk, a sütőpapír könnyen lehúzható.
  • tésztát megfelezzük ( a tészta vastagsága 0,5 cm így félbevágásról szó sem lehet) , egyik felét megkenjük mogyoróvajjal, majd befedjük a tészta másik felével. Tetszés szerinti szélességben szeleteljük.

Megjegyzés

  • különleges, tömény  kakaós desszert – nagyon finom, ennek ellenére 1-2 pici kockánál több nem csúszik le.
  • egyáltalán nem érezhető, hogy karfiolbol készült
  • Jutalomfalatnak is megteszi fogyokura idején
  • Kolos Kurtán receptjének tejcsoki mentesített változata
VMM HotelMama névjegy

Van még két hírem. Tudod a jó és a rossz!

  • Az ideális testsúly, forma, jó közérzet, magas energiaszint elérése, megtartása egy életre szóló projekt
  • Elérni, felépíteni egy kérdés. Hogyan tartsuk meg hosszútávon?

JÓ HÍREK ITT!

ROSSZ HÍREK ITT!